Története több száz évre nyúlik vissza. A X-XIII. században már állt itt település, azonban csak 1467-ből származik az első olyan dokumentum, amely – Felsőtarcsa néven – különálló településként említi a mostani Kistarcsát. A török kivonulása és a Rákóczi szabadságharc bukása után az aulikus új földbirtokos a Felvidékről származó, magyarul beszélő tótokat telepítettek ide, minek következtében Kistarcsa elszlávosodott.

Az 1849-es tavaszi hadjárat idején a dicsőséges isaszegi csata előtt Kistarcsán fejlődött fel az Aulich Lajos vezette sereg, ennek emlékét tábla őrzi. 1908-ban kezdte meg a termelést a kistarcsai Gép- és Vasútfelszerelési Gyár, emiatt a lakosság száma gyorsan növekedésnek indult. A körülbelül ezer embert foglalkoztató gyár óvodával, iskolával, postával ellátott lakótelepet épített dolgozóinak. Ez a lakótelep később a Belügyminisztérium tulajdonába került.

Az 1930-as évek végén internáló tábor működött ezen a helyen, mely legsötétebb időszakát az 1950-es években élte. Később rendőriskola lett, majd tartalékos tisztképző, végül menekülttáborként funkcionált. A következő évtizedekben folyamatos fejlődés jellemzi a települést, iskolák, óvodák, kereskedelmi- és szórakoztató létesítmények épültek. A lakosság száma is gyorsan növekedett s mindezek eredményeként 2005-ben Kistarcsa városi rangot kapott.

Simándy József szobra – Janzer Frigyes, Munkácsy-díjas szobrász által készített műalkotás.

Székelykapu – a város ajándékba kapta a Vojna családtól.

Emlékhely – Kistarcsa, Október 23-a tér – internálótábor meghagyott falrészletével.

Katolikus, református, evangélikus temploma egyaránt van Kistarcsának.

Szent Imre - Szent László - Flór Ferenc szobor – Sidló Ferenc szobrászművész által készített műalkotások.